A szeretet veled kezdődik

"Akkor szeret engem a párom, a barátom, a barátnőm, a családtagom, ha ezt és ezt teszi, így és így tesz"....."szeretlek, ha ezt és ezt teszed, így és így teszel"...na, ez nem a feltétel nélküli szeretet, sőt még szeretetnek sem nevezném.

Ezek elvárások, definíciók, feltételek...stb.
Voltál már úgy, hogy duzzogtál magadban, elkülönültél, elhatárolódtál, hogy kifejezd a másik felé a neheztelésedet, mert ő nem szeret téged eléggé, nem figyel rád eléggé, nem törődik veled eléggé, nem tölt veled elég időt, elhanyagol téged?
Ilyenkor általában, szeretet és figyelem megvonással kezdjük büntetni a másik felet, aki pedig értetlenül áll a helyzet előtt. Ilyenkor záporoznak felénk azok a kijelentések, hogy: neked semmi sem elég jó", "téged nem lehet boldoggá tenni"...
Mi is ez valójában? Tényleg a másik fél nem szeret téged? Vagy csak nem ÚGY szeret, ahogy Te elvárod?
Miért lehet, hogy akkor is magányosnak, elhanyagoltnak, nem-szeretettnek érzed magad, ha kapcsolatban élsz?
Mi is ez az űr valójában benned, melyet a másiktól vársz, hogy kitöltsön, feltöltsön?
Érzed, ezt a borzasztó űrt, ürességet belül és megpróbálod betömni, ruhákkal, ékszerekkel, étellel, édességgel, gyógyszerrel, kedélyjavítókkal, internettel.... de minden hiába, csak ott marad, sőt egyre nagyobb és nagyobb lesz....
Vajon, mi lehet ez a hiányzó láncszem, amit senki és semmi nem képes pótolni?
Kivéve, egy valakit: Te magadat!
Mi van akkor, ha a kirakós játék hiányzó egy darabkája mindig is ott volt benned, ott volt veled, csak nem vetted észre, nem vettél róla tudomást.
Ez pedig az ÖNSZERETET.
Minden, amit a másiktól vársz, elismerés, szeretet, figyelem, gyengédség, kedvesség, jó-szó, ott van benned és csak arra vár, hogy használd, hogy betöltsd vele a benned tátongó űrt, hogy újra teljes, egész legyél, EGÉSZséges.
Pici babaként még imádtad magad, minden porcikádat, a tested, a hangodat, a kis hurkáidat, a hajadat, mindent, de valahol útközben mindez elveszett, átalakult.
Mi lenne, ha most újra kapcsolódnál ÖNmagadhoz?
Mi kellene hozzá, hogy úgy szeresd magad, ahogy vagy?

Minden hibáddal, hiányosságoddal együtt?
Gyakorold minden nap, add meg magadnak azt, amit mástól vársz el, figyelmet, kedvességet, bókokat, gyengédséget, elismerést...stb. Ha így teszel, napról napra egyre kisebb lesz benned az űr, üresség, majd végül eltűnik.
Ekkor leszel képes arra, hogy mindenkit úgy szeress, ahogy van.

Feltételek, elvárások, kitalációk, kivetítések nélkül. ÖNmagáért.

Ekkor engeded meg a másiknak, hogy úgy szeressen téged, ahogy arra Ő képes és az neked pont elég és pont jó lesz, mert újra, teljes, egész leszel.

"A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná."
Lev Tolsztoj

Kívánok neked sok-sok csodás felismerést és tapasztalást, ÖNmagad megismerésének útján!